Mi jött be 2017-ben? Évértékelés és blogévzárás - 1. RÉSZ

by - december 29, 2017

Volt nekem egy 10UARY-s bejegyzésem még 11 hónappal ezelőtt, mikor ezt a nagyszerű évet kezdtük, ráadásul egy tavalyi blogévzáró írományom is, ahol fogadalmakat tettem felelőtlen fejemmel. Én őszintén nem gondoltam, hogy egy ilyen év kerekedik belőle, tele csodás és mély pontokkal, és azt sem tudtam, hogy - ezek szerint - szeretem a hullámvasutakat. 

Rengeteg, de tényleg rengeteg minden történt, amit leginkább a januárban megfogadott YOLO-nak köszönhetek. A blog szárnyalt, a baráti kapcsolataim új irányt vettek és még párkapcsolati problémáim is adódtak, ami azért wow, az év legnagyobb meglepetése és csodája. De hogy értelmes és átlátható legyen, hogy mi jött be a tavalyi fogadalmak közül, és mi minden történt még, így kategóriákba szedtem mindent, és megpróbálom értelmesen vázolni, hol tartunk jelenleg. 
 Közben rájöttem, hogy rohadt hosszú bejegyzés lenne, amit az égvilágon senki, de még én sem olvasnék el, így inkább két részben hozom le. Az elsőben a bloggal kapcsolatos történéseket árulom el, a másodikban pedig az életemről hozok pár idén történt infót. 

B L O G

Tavaly 6 pontot soroltam fel, amin változtatni akartam ebben az évben. Ebből mind a hat bejött, sőt, ha úgy nézzük, inkább hét.
Nem tudom hogy, nem tudom, miért, de számomra ez és maga a Neverhood's Diary a legnagyobb sikerem, és mérhetetlenül büszke vagyok arra, hogy jelenleg itt tartunk. 
Ezek voltak a terveim: 
  • "Bátrabban nyúlni új témákhoz
  • Több saját képet csatolni a bejegyzésekhez
  • Nem ellustulni
  • Több személyes bejegyzés, nagyobb események esetén vlogolni nektek
  • Még kreatívabbnak lenni
  • Továbbra sem lesznek TAG-ek :D
Új témák: Pipa. Kicsit életmódoztunk, a könyves témákat is kicsit kicsavartam (YA klisék), zenés bejegyzés is lett, bakancslisták, programötleteket is hoztam... szóval a kezdeti alappillérektől kicsit eltértem, de ezt egyáltalán nem problémának érzem, hanem fejlődésnek.
Saját képek: Számtalan bejegyzésben a saját képeimet publikáltam, és bár jobban örülnék, ha már mindben az lehetne, szépen haladva szerintem elérjük majd ezt is.
Nem ellustulni: Voltak hullámvölgyek (az a fránya tavasz), viszont az, hogy nyáron megírtam és kidobtam a "Hogyan legyél Gólya?" Ebook-ot, egyértelműen jelzi, hogy nem akarok leállni és megpihenni, sőt.
Több személyes bejegyzés: A "Hogyan változtattam az életemen?" sorozatot nagyon szerettétek, sokan írtatok privátban, hogy mennyire hasonló szituban voltatok és hogy mekkora király vagyok, hogy így fogok fel utólag dolgokat. Számomra ezek a bejegyzések egyfajta terápiává váltak, mert talán a legtöbben a bejegyzéseimet a szarkasztikus humoromért olvassátok, ideje volt bemutatni azt is, hogy mi van ez a botrányos stílus mögött, és hogy mennyi minden kellett ahhoz, hogy ezt elérjem. Büszke vagyok arra, hogy én ezt nektek és az internet népének megírhattam, és még inkább, hogy ilyen jó fogadtatással engem is "gyógyítottatok" úgymond.
Vlogolni nektek: Az idei év egyik legjobb kísérlete volt, több vlog is kijött, nagyon szerettem csinálni, vágni, Tinccsel marhulni, meg úgy egyáltalán emberivé tenni ezt a platformot. Nem érzem azt, hogy az én világom lenne, számomra az írás a kifejezőbb eszköz, és sokkal inkább erre szeretném helyezni a hangsúlyt a későbbiekben is. 
Még kreatívabbnak lenni: Úgy érzem, összejött. Az, hogy néhány klasszikus blogbejegyzés típust ki nyakatekertem, más irányból néztem, sok érdekes és egyedi bejegyzést hozott magával. azért szóljatok, ha nem így van, és igazából egy sablon Barbie vagyok
Továbbra sem lesznek TAG-ek: Nem is lettek a Projektheteseken kívül :D 
Ami még történt:
Lett külön Instagram profilja a blognak: ami jelenleg még mindig nem annyira úgy funkcionál, ahogy azt egy normális PR-os szeretné, de ez már legyen a jövő problémája. A Storykat átlagosan 100-120-an nézitek, ami brutális, és ebből eskü mindenki magyar, erre nagyon figyelek, mert parázok az orosz maffiától. :
A 100. közzétett bejegyzés: Szeptember 24-én az Őszi bakancslistás bejegyzésem lett a szerencsés, fel sem tűnt, hogy már ennyinél tartunk.
50000 blogmegtekintés október 16-án: Mire ezt írom, már majdnem a 60 ezernél vagyunk, ami számomra OMFG, másfél év alatt számomra ez hatalmas elismerés. 
Első rosszindulatú kommentár: Úgy vártam már, mint augusztusban a hullócsillagokat, végre felnőtt lett a blog ezen szentség által. Leiner Laura - Valahol-járól írt bejegyzésemnél tituláltak csökkent agyúnak, és egyébként ez a legtöbb megtekintést kapott blogbejegyzés a maga 1725 megtekintésével, amit egyszerűen NEM ÉRTEK, WTF! Hogy? Hogy találjátok ti ezt meg ennyien? Hooooogy?
Bloggerinák megismerése: Fanny, Virág, Sára és általa a Felegáns team tagjai: Nina, Éda, Laura és Evelin, a régi motoros és számomra nagyon kedves személy Crissy, a projekthét tagjai, mind mind olyan emberek, akiket idén ismerhettem meg, és sokkal szegényebb lenne az életem nélkülük. Márpedig ha nincs a blog, őket sem ismerem meg, szóval nyugodtan írhatjuk ezt is a platform számlájára. Azoknak pedig, akik némán, a háttérből támogatnak, követnek, csak köszönni tudok mindent, név szerint számon vagytok tartva, és tutira nektek írok először, ha van valami big news. :)
Könyvkiadókkal való kapcsolatfelvétel: Igaz, ez már nagyon évvégi esemény, de a KMK is megdobott egy könyvel, az Álomgyárral is jókat e-mailezgetünk, szóval remélem ezek a kis lépések is elindítanak majd valamit a jövő év során.
Top három idén íródott bejegyzés (megtekintés alapján):
Tavi Kata vitte az évet, hálás vagyok az írónőnek, hogy megosztotta a saját oldalán is a vele kapcsolatos bejegyzéseket. :)
FÚÚÚHA. - VÉLEMÉNYEM TAVI KATA SZÍVKERINGŐ C. KÖNYVÉRŐL (SULIJEGYZETEK 4.) ~ két nap alatt hozott laza 700 megtekintést, ami elég para.
"HOGYAN LEGYÉL GÓLYA?" - INGYENES EBOOK LETÖLTÉS! ~ 600 megtekintés körül jár, letölteni pedig majdnem 400-an letöltöttétek, ami megint rohadt para :D 
Általatok hagyott megjegyzések száma: 51 (:OOO)
Összesen közzétett bejegyzés: Ez is 51 lesz :D Úgy látszik, az idei évem az 51-es szám bűvkörében mozgott.
Tervek a jövő évre nézve:
- Első, legfontosabb és lényegében az egyetlen: ÉLETBEN TARTANI A BLOGOT! A probléma ott kezdődik, hogy 2018-as évem konkrétan két éve meg van tervezve, amibe egyelőre még fogalmam sincs, hogy illesztem be az újdonságokat. Köztük azt sem tudom, a blog milyen témákkal nem merül még ki, lesz e energiám minden esemény mellett még kreatívnak is lennem és még inkább viccesnek olyankor, mikor folyamatosan sík ideg leszek a szakdolgozat/államvizsga/melókeresés triumvirátustól. Szóval mondhatom, hogy strapás lesz az egész helyzet, biztosan elmondhatom, hogy lesznek csúszások, kihagyott hétvégék, erre leginkább április-május környékén számíthattok. Utóbbi röhej, már megint nem fogok tudni normális blogszülinapot tartani, idén se tudtam, én kifogtam ezt a májust rendesen. 
- Még újabb témák: sajnálom, én ilyen mindenbe belenyúlós, mindenről véleményt formáló típus vagyok. Bele fogok kötni naaaaaaaaaagyon sok mindenbe, és talán túlzásba is fogok esni, dehát éljen-éljen, ez az élet. 
- Rá fogok menni a beauty blogolásra is (na, nem a klasszikus módon, ahhoz én túl sóher vagyok, hogy több ezer forintot kiadjak valamire, aminek a hamisítványát párszázból megrendelem), erre vonatkozóan már idén is voltak elképzeléseim, de még alakítom őket, egyre tisztább, mit akarok. Jó lesz, Neverhoodos lesz, majd meglátjátok. 
- Több könyves értékelést akarok, ez leginkább abban az esetben jön össze, ha a kiadókkal lebratyizom, amit le kell. 
- Jön több életmódos és önismeretes, pszichológiai dolog, megint csak nem a klasszikus módon, mert engem a mondvacsinált motivációs trénerek a nagy büdös semmire se vesznek rá. 
- Még több bloggerral akarok megismerkedni, projektelni, barátkozni és jókat beszélgetni. Ezt majd meglátjuk, ahogy az élet alakítja. 
- Továbbra sem veszíteni a "színvonalból", ha az esetemben lehet egyáltalán ilyenről beszélni :D
Kedvencek: Idei favoritok a blog "kategóriái" közül ...
... könyves témájú bejegyzés: 10 DOLOG, AMIT A KÖNYVES ÁLOMPASIMNAK TUDNIA/TENNIE KELL imádtam megírni, és nagyon sokatoknak csaltam mosolyt az arcára
... életmódi: itt kettő van, mert képtelen vagyok választani HOGYAN VÁLTOZTATTAM AZ ÉLETEMEN? - 2.RÉSZ: EGY KIS MÚLT mert brutál őszinte és a HOGYAN VÁLTOZTATTAM AZ ÉLETEMEN? - 4. RÉSZ: ERASMUS ÉS AZ IDEI SZERELEM mert az életem legjobb részéről szól
... #alonetime: 5 NYÁRI PROGRAM-ÖTLET, AMIT IGENIS CSINÁLHATSZ EGYEDÜL annyit még hozzátennék, hogy az #alonetime bejegyzések jövőre több szerepet és saját helyet kapnak a menüsorban.
... projekthét TAG: A GYEREKEM SOAD-RA FOG SZÜLETNI - MUSIC PROJEKTHÉT TAG, mit fűzhetnék hozzá, beteg lett
... egyetemista: CSALÁD VS. EGYETEMISTA 2.0: AZ IDEI KIADÁS - NEVERHOODMAS '17  mert mind együtt élünk ebben a kínban. 

Mindenképp sikeresnek titulálom a 2017-es évet a Neverhood's Diary szempontjából. A hétvégén még hozom az életemre vonatkozó évértékelést is (na, az kemény lesz), ti pedig élvezzétek ki ezt a kicsi szünetet, olvassatok, netezzetek, tartsatok sorozat- és filmmaratonokat, amíg csak lehet, illetve kövessetek Facebookon, Molyon és Instán, hogy épp merre járok és mi hír a környékemről. 

Egész éves nagyölelés a csibéimnek, akiknek végtelenül hálás vagyok, és nélkületek talán már rég abbahagytam volna az írást:

You May Also Like

2 comments

  1. Nagyon tetszett ez a bejegyzés :3
    Örülök, hogy ennyi minden összejött, és a céljaidat is sikerült megvalósítani, csak így tovább jövőre is! ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönööööm :D Így legyen ahogy mondod - mindkettőnk részére :D :*

      Törlés